Bringás Stirlitz megszerezte a terveket!

Bringató

Poroszló és Tiszafüred között hamarosan kezdődik a Tisza-tavat megkerülő kerékpárút hiányzó szakaszának építése. Ismerős, ugye? Naná, hiszen már korábban írtunk erről, de most

sikerült részletes infókat is szereznünk arról, hogy, hol és hogyan tekerhetünk majd, ha elkészül az út.

Hidak, kerékpáros áthaladást segítő sorompók, végig aszfaltos bringaút, fontos csatlakozási pontok és még egy csomó, a bringások kényelmét szolgáló – nem kiállítási… – műtárgy várható!

Egyelőre nézzük az első szakaszt, mely Poroszlótól, a meglévő bringaúttól a Tisza-hídig épül. Károgók kárörömének vége. Már most valódi öröm arra gondolni, hogy milyen jó lesz itt tekerni! Nem levegőbe beszélünk, itt a helyszínrajz:

Helyszínrajz

A jövőben tehát Poroszlóra érve, nem kell letérnünk a kerékpárútról és a forgalmas 33-as főúton folytatni utunkat. A Tisza-tóhoz érve az első fontos elem az Eger-patak feletti önálló kerékpáros híd, mely a régi, még itt-ott a növényzet alól felbukkanó 33-as út meghagyott nyomvonalába csatlakozik. Itt sem marad természetesen a terepbringázásra talán még alkalmas, rossz út, hanem

felújított aszfalton suhanhatunk tovább a Szomorka-patak feletti tervezett kerékpáros hídhoz.

Kaptunk látványterveket is, ezeket láthatjátok. Nem csak hasznosak, ráadásul még szépek is lesznek ezek a hidak! Nem olyan nagy baj ez…

Innen pedig már a 33-as úttal szinte párhuzamosan, a régi 33-as nyomvonalán, árnyas fák alatt, a Kis-Tisza mellett biciklizhetünk a Tiszáig. Ezen a szakaszon, a Kis-Tisza zsilip előtt egy 8 állásos parkolóhelyet is kialakítanak. A Tisza-híd előtt a szintkülönbségek miatt és a kerékpárosok láthatósága miatt a bringaút kicsit közelebb kerül a 33-as főúthoz, de a gépjármű forgalom elzárására kerékpáros éthaladást biztosító sorompót építenek.

Ez az első szakasz, két híddal, parkolóval, új utakkal és még el sem értünk a Tiszáig! Ígérjük a második szakaszt is bemutatjuk, sőt a harmadikat is.

De nem kell addig várni! Már most is tekerhetsz, a kellemes tavaszi, igazi bringás időben! 

Képek és leírás forrása: Speciálterv Építőmérnöki Kft.

http://bringato.blogstar.hu/./pages/bringato/contents/blog/37554/pics/14931057368901430_800x600.jpg
Bringató,Kerékpár,Körgyűrű,Természet,Tisza-tó,Tiszafüred
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?